Természetesnek vesszük, hogy egy óra 60 percből, egy nap pedig 24 órából áll. De vajon miért éppen ezek a számok alakultak ki, és miért nem változtattunk rajtuk az évszázadok során? A válasz egy több ezer éves történetben rejlik, amely egészen az ókori civilizációkig nyúlik vissza.
1793 októberében a frissen megalakult Francia Köztársaság radikális kísérletbe kezdett: megpróbálta átalakítani az időszámítást. A forradalmárok úgy döntöttek, hogy a napot 24 helyett 10 órára osztják, minden órát 100 „tizedes percre”, és minden percet 100 „tizedes másodpercre”. Ez a rendszer egy új, 10 napos hétből álló naptár része volt, amelynek célja a racionalizálás és a vallási hagyományoktól való elszakadás volt.
A gyakorlatban azonban a rendszer komoly problémákat okozott. Az órák átalakítása rendkívül nehéznek bizonyult, Franciaország elszigetelődött más országoktól, a vidéki lakosság pedig ellenezte, hogy csak minden tizedik napon legyen pihenőnap. Végül a tizedes időszámítás alig több mint egy évig maradt fenn, írja az UNIAN.
A 60-as szám titka az ókori Mezopotámiában
Ahhoz, hogy megértsük, miért 60 perc egy óra és 60 másodperc egy perc, vissza kell térnünk az ókori Mezopotámiába. A sumérok, akik i. e. 5300 és 1940 között éltek a mai Irak területén, fejlesztették ki az egyik legkorábbi számrendszert, amely a 60-as számra épült.
Egy elmélet szerint ez a rendszer az emberi kéz felépítéséhez köthető. Ha egy kézen megszámoljuk az ujjperceket a hüvelykujj nélkül, 12-t kapunk. Ha ezt a másik kéz ujjaival számoljuk végig, összesen 60-ig juthatunk. Ez a módszer magyarázatot adhat arra, miért választották a 60-at a számrendszer alapjául. A sumérok, mint ismeretes, a technológiát a mezőgazdasági nyilvántartások vezetésére használták, agyagtáblákba rögzítve az adatokat. A 19. században megfejtett feljegyzések azt mutatják, hogy a 60-as alapú rendszer gyorsan kulcsszerepet kapott a matematikában, az asztronómiában és az időmérésben is. A számítások során a 60-as szám különösen előnyösnek bizonyult, mivel sokféleképpen osztható maradék nélkül.
Egyiptom, Babilon és az idő mérésének fejlődése
Az első civilizáció, mely a napot órákra osztotta, az ókori Egyiptom volt, már i. e. 2500 körül. A napot és az éjszakát egyaránt 12 részre bontották, ami valószínűleg a csillagképekhez vagy az ujjpercekkel való számoláshoz kapcsolódott. Az első időmérő eszközök, például a napórák és vízórák, i. e. 1500 körül jelentek meg.
A babilóniaiak átvették a sumér 60-as számrendszert, és továbbfejlesztették azt. Már i. e. 1000 körül olyan naptárt használtak, amely a Nap mozgásán alapult, és körülbelül 360 napos évvel számolt. Ez jól illeszkedett a 60-as rendszerhez, hiszen könnyen osztható volt. A babilóniaiak a napot 12 egységre osztották, majd ezeket tovább bontották kisebb részekre, amelyek a mai percek és másodpercek elődjeinek tekinthetők. Később a görögök is átvették ezt a rendszert, mivel pontosabb csillagászati számításokat tett lehetővé.
Az időmérés pontossága az évszázadok során folyamatosan fejlődött. A 12. században megjelentek az első mechanikus órák, a 16. században még napi 10–15 percet is tévedtek. A 18. században a H4-es kronométer megjelenésével a percek és másodpercek a mindennapi élet részévé váltak. A 20. században a kvarcórák és az atomórák tovább növelték a pontosságot, utóbbiak már milliárd évek alatt sem tévednek egy másodpercet.
Az idő mérésének története azt mutatja, hogy az órák, percek és másodpercek egy hosszú fejlődési folyamat eredményei. Bár a rendszer elsőre bonyolultnak tűnhet, annyira mélyen beépült a mindennapjainkba, hogy megváltoztatása ma már szinte elképzelhetetlen.
A nyitókép csak illusztráció, forrás: Image by Tomasz Mikołajczyk from Pixabay
