csőben sült sáfrányos-zöldséges csacsihal

…a sáfrány miatt elsősorban az ízek világában haladóbb gyerekek számára, de ha valaki idegenkedne ettől a csodálatos fűszertől, akár el is hagyhatja, az eredmény persze teljesen más, de ettől még ugyanolyan finom lesz.

A hekk a kisgyerekes anyukák számára különösen értékes hal, könnyen emészthető, kevés zsírt, ellenben sok vitamint és ásványi anyagot tartalmaz, a hozzátáplálás elkezdése után másfél-két hónappal, amikor a babák már hozzászoktak az új ízek befogadására, bátran adható.

Csőben sült sáfrányos-zöldséges csacsihal

Hozzávalók 4 főre (gyerekek esetében felezhetjük az adagot): 400 g csacsihal (hekk) filé, 250 g burgonya, 250 g sárgarépa, csipetnyi sáfrány (kb. 8-10 szál), 1,2 l zöldség alaplé, 50 g frissen reszelt Parmigiano Reggiano, só, vaj, 4 ek. zsemlemorzsa, 1 rozmaringág

A zöldség alapléből elveszünk egy keveset, kb. 100 ml-t, beleszórjuk a sáfrányt, elkeverjük, és legalább 10 percig állni hagyjuk.

A burgonyát és a sárgarépát megtisztítjuk, előbbit felkockázzuk, utóbbit, 1-2 mm vékony karikára vágjuk.

A hekk filét is felkockázzuk – legyen kb. a burgonyával megegyező méretű.

A répát és a burgonyát a maradék zöldség alaplében roppanósra főzzük, a főzési idő felénél hozzáadjuk a beáztatott sáfrányt és sózzuk is.

A zöldségeket leszűrjük, és amikor langyosra hűlnek, összeforgatjuk a tőkehal kockákkal.

A zsemlemorzsát összekeverjük a reszelt sajttal.

Egy tűzálló tálat vékonyan kivajazunk, ráhelyezzük a halas zöldségeket, elegyengetjük, megszórjuk a parmezános morzsával, ráfektetjük a rozmaringágat, és 180 fokra előmelegített sütőben addig sütjük, amíg a teteje aranysárgára pirul.

Mivel a recept a legkisebbeknek szól, szóljon a vers is nekik:

Jankovics Ferenc: A bátor kismacska meg a gyáva halacska

Volt egy bátor halacska,
meg egy gyáva kismacska.
Tóban élt a halacska,
arra járt a kismacska.
Kiugrott a halacska,
meglátta a kismacska.
Megijedt a halacska,
odament a kismacska.
Fölugrott a halacska,
elszaladt a kismacska.
Ilyen bátor halacskát,
elkergette a macskát!

…el is lehet ám ezt játszani! Ügyes kezű anyukáknak biztos nem nagy kihívás kiscicát és halacskát varrni. Nekem biztos az lenne, úgyhogy maradok a tűzhely mellett, de szívesen álmodozom pihe-puha halacskákról…ezek pl. kifejezetten tetszenek (gombokra, szálkákra ügyelni! ;-) .

Halas versek, mondókák III. – Romhányi József: Hal-dal és ráadás kifestő

- mert minden hétvége a gyerekeké! :-)

Emanuele Jaforte: Halak, 1997.

Romhányi József: Hal-dal

Egy pontyporonty s egy kiscsuka kiúszott a nádhoz, hátha e kis kaland finom vacsorát hoz. Meg is láttak ott egy ingerlő csalétket, mely a parton ülő horgászban ért véget.

- Bekapom! Ez finom falat! – mondta volna a víz alatt a ponty, hogyha a pongyola természet nem teszi némává a halat.
- Csak kapd! – biztatta volna menten a közismerten rosszmájú csuka.
- Csak a végén meg ne bánd, mert a horgász veleránt!
- És ha kiránt?
Kis hal iránt irgalmas a rendes pecás, s még nem vagyok negyvendekás.
- Sületlenség! – szólt a márna.
- Ki lenyelné, pórul járna, mert aki bekapja az ellenség horgát, annak bizony elvágják a torkát.
- Ugyan menj a víz alá! – förmedt rá a ponty -, ilyen olcsó közhelyeket nekem ne is mondj!

Be is kapta a csalétket sebtiben, aztán kisült az igazság. Tepsiben.

és a kifestők a Varázslatos Mandalákból:

Jó munkát! :-)

Halas versek, mondókák II. Nemes Nagy Ágnes – Jeromos, a remeterák

Hétvégén ezentúl mindig valami meglepetéssel kedveskedünk majd a gyerekeknek. Volt már egy kedves halas vers egészen apróknak, most következzen egy komolyabb történet, ami sokunknak talán még a fülében cseng, Jeromosról, a remeterákról, aki unalmában úgy dönt, felhagy a remete életmóddal, és útnak indul, hogy új ismeretekre tegyen szert, felfedezze a vízi világot. (Ezek a rákok bizony már csak ilyen “útnak indulósak” ;-)

Ötletek: Anyuval és apuval olvassátok el közösen a verset! Fel tudjátok sorolni, milyen állatok szerepelnek benne? Gyűjtsetek érdekességeket mindegyikről! Melyik az az állat, amit mi is megeszünk? Hogy képzelitek el Jeromost? És azt tudjátok, hogy miért hívják remetének a remeterákot?  Szervezzetek állatkerti kirándulást, lássuk, megtaláljátok-e az óriási akváriumban a vers összes szereplőjét! Amikor hazaértetek, rajzoljátok le amit láttatok! Ha a szüleiteknek megvan diafilmen a történet, nézzétek meg, és olvassátok el újra ott is!

Figyelem, figyelem! Itt a farsang a nyakunkon! Csoportos jelmezt terveztek? Jeromos történetének megjelenítése nagyszerű ötlet, rengeteg lehetőséget rejt magában! (Gran finálé lehet a vers megzenésített változata is, amely Halász Judit Boldog születésnapot című albumán található. )

Szép vasárnapot, kellemes lubickolást mindenkinek! :-)

kép innen

Nemes Nagy Ágnes: Jeromos, a remeterák

Jeromos, a remeterák
szívén a vágy serege rág.
Sötét a víz feneke:
nem lesz többé remete.

Sírnak-rínak a kis halak:
Ki ad nekünk tanácsokat?
Fejünk ésszel már ki töltse?
Ki lesz öblünk büszke bölcse?

De Jeromos hajthatatlan:
Unalmas e barna katlan!
Ne féljetek, visszatérek,
s folytatom a bölcsességet.

Alig indul, gyorsan úszva,
szembe-perdül egy medúza.
Jaj nekem -szól- siralom!
Elveszett a kalapom.
Így a fejem alaktalan,
nem élhetek kalaptalan.

Szól Jeromos: Gyere most,
megismered Jeromost,
vándorútra menjünk együtt,
kalapodat megkeressük.

Mennek is a partoldalon.
Jön a szivacs-lakodalom.
Az iszapban, mintha másznék,
araszol a büszke násznép.

Szól Jeromos: Hej, násznagyok,
egy kalapot nem láttatok?
Örömapa szól kevélyen:
Ki beszél így ünnepélyen?
Mit nekünk egy régi kalpag?
Ne zavard a lakodalmat!

A két vándor elhúzódik,
eljutnak a vízipókig.
Gondolkodik vízipók:
Nem vállalok rizikót.
De ebédre hozatok,
ha akarod, moszatot.

Újra mennek, mendegélnek,
egy korállszigethez érnek.
Rájuk se néz kis-koráll,
üldögél és sírdogál,
mert keresztülugorta
a tengeri ugorka.

Sose lesz meg az a kalpag?
Új kedvre ki hangolna?
Oszkár tán, az angolna?

Jön is Oszkár kanyarogva,
hóna alatt csomagocska,
föl-le táncol, locsog-fecseg:
– Elmondok egy történetet!

Nemrég történt, épp a minap,
Vörös-tenger színe alatt
Tamás, ez a kóbor alga,
uszonyt lopott s eloldalga.

Talált egy szép kalapot,
gyorsan beletolatott,
s ráírva, hogy Tamás-lak,
berendezte lakásnak.
Szól Medúza: Drága Oszkár,
szörnyű izgalomba hoztál!

Oszkár mondja: Csak nyugodtan!
Kalapodat visszaloptam!
Kibontom a csomagot:
benne van a kalapod.

Jutalmat nem koldulok,
Jeromoshoz fordulok,
tőle kérdem: lehet-e?
Rág a vágyak serege:

ön, a híres remete,
tanítványul vehet-e?
Jeromosunk eltűnődik,
lóg a feje, szinte földig.

– Jó, jó – mondja –, még nem láttam
ily nagy elmét angolnában.
Legyen meg a jutalmad,
tanítvánnyá fogadlak!

Medúzától elbúcsúznak,
szépen, csendben hazaúsznak.
Hosszan hallják,messze még
a Medúza énekét.

Jeromos, a remeterák
szívén a vágy serege rág.
Sötét a víz feneke:
nem lesz többé remete.

A MEDÚZA ÉNEKE

 A kalapom, a kalapom

lekötözöm, bebogozom.

De jó, de szép, de nagyszerű,

már nem vagyok tojásfejű.

Köszönjük Vertel Andrea keramikusnak, hogy rendelkezésünkre bocsátotta az “Apró remeterák” művéről készült fotót

Halas versek, mondókák 1. – Gazdag Erzsi: Hol lakik a halacska?

Új címkét gyártottunk: “000 GYEREKEKNEK!” Itt megtaláltok mindent, ami tetszhet a kicsiknek, és hallal kapcsolatos: versek, mesék, mondókák, rajzfilm, és persze sok-sok Az ide tartozó bejegyzésekbe mindig beillesztünk majd egy kedves halas képet, mint mondjuk ez az aranyos-szeretős némós itt. (Aztán lesznek ám meglepetések is, de ezekre még néhány hetet várnotok kell. Türelem, halacskákat terem. ;-)

nemo 5.jpg

    Kezdjük a sort Annám egyik kedvencével:

Gazdag Erzsi: Hol lakik a halacska?

Hol lakik a halacska?

A lakása tavacska.

Tenger, folyó, kék patak,

lent lakik a víz alatt.

Vízben alszik, vízben kel,

vízi nótát énekel.

Vízből van a párnája,

buborék a labdája.